E népcsoport léte és nagy múltja a XIX. század közepén élénken élt a közvéleményben, elfogadott tény volt a tudományban, s ezeknek az embereknek a természete, élete megjelent a szépirodalomban, amelynek számbavétele nélkül nem is érthetjük meg igazán a palóc képet. Gvadányi Józsefet tekintjük az első számú palóc figurának, hiszen 1790-ben az egyik szatirikus versét „istenmezei palóc” néven jelentette meg. Lisznyai Kálmán volt a következő, aki tudatosan palócnak nevezte magát, és verseinek a „Palóc dalok” címet adta. A XIX. század második felében a palóc föld szülötte, és a századvég egyik legjelentősebb írója Mikszáth Kálmán fordította a közvélemény figyelmét a Felvidék parasztjaira.
Az irodalom mesterein kívül a palóc népnek olyan neves kutatóival találkozhatunk a XIX. században és a XX. század első felében, mint Szeder Fábián, Reguly Antal, Hunfalvy Pál, Pauler Gyula, Pintér Sándor, Findura Imre. Szeder Fábián az első, aki részletesen foglalkozik a palócok eredetével, segítségével komplex képet kapunk a palóc nép mindennapi életéről, szokásairól, viselkedéséről. Állítása szerint e népcsoport a magyarokkal egy időben jöhetett a Kárpát-medence területére, s ezt azzal igazolja, hogy ha a honfoglalás után érkeztek volna, biztosan említést tettek volna róluk akár hazai vagy külföldi írók, mint a későbbiek folyamán a kunokról, jászokról vagy akár a szászokról. Véleménye ellentmond Dugonics András megállapításának, aki az orosz Osztovics és Kojánovics tudósításai alapján, miszerint Tanais vizénél a magyarok legyőzik a poloucokat, azt a következtetést vonja le, hogy a magyarok meghódították a palócokat, s ezek katonákként a magyarok előőrseit képezték, s letelepítetik őket a Mátra vidékén.
Szeder Fábián ezzel ellentétben azt is hangsúlyozza, hogy a palócok egy eredetűek lehettek a magyarokkal, különben nyelvük nem tűnhetett el volna nyomtalanul. Hunfalvy Pál véleménye gyökeresen eltér Szeder Fábiánétól, ez már abban is megmutatkozik, hogy munkájában a kunok címszó alatt tárgyalja a palócokat. Ő egyértelműen a kun és a palóc azonosságot hangsúlyozza, valamint a „polovcz” elnevezés orosz-szláv eredetét.
Feltehetjük tehát a kérdést, hogy miért él mind a két népelnevezés a mai napig?
Hunfalvy Pál válasza erre a következő. Két különböző irányból történő beköltözés magyarázza a kettősséget: az első a szláv földek, Oroszország és Lengyelország felől az északi Kárpátokon keresztül következett be, ezek a Felvidéken élő kunok, vagyis a palócok, a másik pedig délkelet felől, a délkeleti Kárpátokon keresztül zajlott és a kunoknak e csoportja az Alföldön telepedett le. Sőt említést tesz mátrai palócság székhelyéről, Apátfalváról (ma Bélapátfalva), amelyet Cletus, egri püspök 1232-ben a kunok Bél-Három-kúti apátságaként alapít.
Amíg Anonymus azt állítja, hogy a kunok, vagyis a palócok Árpáddal együtt jöttek be az országba, addig Pauler Gyula a XIX. század második felében ezt cáfolja. A beköltözést ő a Szent László utáni korra teszi. A magyarok megtelepedéséről című könyvében az alábbiakat mondja:
„…ami a palócokat illeti: ott ugyan, a hová Anonymus a kunokat telepíti, Zemplén, Borsod, Heves sík vidékein, nincsenek többé palóczok, de nagyon valószínű, hogy az e vidékre dűlő Bikk, Mátra és beljebb eső Karancs hegységét e szomszéd síkság kabar lakói szállták meg, s hegyeik közt némi régi, naponként jobban tűnő sajátosságokat mostanig megtartottak.”
A palóc szót ő – mely a „vadász” jelentéssel lenne azonos – gúnynévként fogja fel.
Pintér Sándor a palócok betelepedését a szkítákéval egy időben említi, ez azonban már nagyon merésznek tűnő feltevés. A XX. század közepén Gunda Béla a kabar eredetet feltételezi, akik a honfoglalás idején megszállták a Bükk és a Mátra vidékét, és a palócok az ő leszármazottjaik. E feltételezésnek azonban nem sok valóság alapja volt. Az egyetlen kérdéses pont ezek alapján a kun-palóc azonosság. Nyáry Albert a XX. század elején antropológiai alapon cáfolja ezt az elméletet. A következő érveket hozza fel: „ A palóc alacsony és fess, egészséges, fejlett testalkatú, nem éppen zömök. Alig mondhatók barnának, különösen asszonyaik, s egész faluk vannak ahol barna hajú lény ritkaság.” Ezzel egyetért Gunda Béla is, aki szerint a palóc szó „szőke ember”-t jelent.
Majd Nyári Albert a fehér bőrrel, barna vagy zöld szemmel jellemzi a palócokat. Ezzel ellentétben a kunok alacsonyak, széles vállúak, barna bőrűek, fekete vagy barna hajúak, és a szemük villogó fekete. Természetük is különböző, hiszen a palóc jámbor, furfangos, bő beszédű, de a kun heves, önbíráskodó, harcias és lobbanékony fajta.
A palóc név értelmezése is probléma. Pintér szerint a szláv eredetű szó jelentése „síkon, mezőn lakó”, de palócok lakta megyék, természeti képe az ellenkezőt mutatja. Hont, Nógrád, Gömör, Heves, Borsod megyéket a Mátra és kinyúló hegyláncai uralják. Pontos értelmezést tehát nem kapunk a név jelentéséről, valószínűleg ragadványnév lehetett.
A palóc szó első említése 1656-ból származik, amikor a nagykőrösi nótárius a következőket jegyezte fel számadó könyvében: „Tíz pár gyöngyházas késeket vettem a palócoktól”.
Összefoglalva el kell mondanunk, hogy a kutatások alapján a palóc – kun azonosság nem bizonyítható, sőt cáfolható, ezért Szeder Fábián véleménye tekinthető elfogadhatónak, miszerint a palócok magyar eredetűek.
Baráti és Bernece palóc lakói magyarnak vallották és vallják magukat.