Palóc világ…
Szelíd patak, dombok, hegyek.
Visz a szívem… haza megyek.
Fatornácos kicsi házak.
Valami hív… visszavárnak.
Itt bent ütik a vérerek.
Hozom-viszem a jó hírét.
Figyeld a szót! Érezd ízét!
Halld a dalát jó palócnak.
Mulatónak, gyászolónak.
Minden strófa egy üzenet.
Hagyatékok, ősi jussok.
Melegszívű, babonások
unokája, lánya, fia,
kincseket rejt ládafia,
mit őrzi hittel tisztelet.
Vasalt szoknya, díszes kendő.
Színes gyöngysor és fékető.
Ünnepi. Az alkalomra,
s hogy leányra vagy asszonyra,
csak figyeld meg a jeleket.
Ha számolod a ráncokat,
mindent elmond, hány darab.
Hímzés, minta, csupa titok,
nézd a formát, hossz és rojtok.
Honnan jött és gazdag lehet?
Kötény forma, ingváll, pruszlik,
pántlikája vállra hullik.
Minden csupa kézimunka.
Nem módi, de büszkén hordja.
Róla mesél a viselet.
Az asztalon szegett kenyér,
s nem szégyen a kérges tenyér,
körüllengi apánk szava:
Érzed? Illat a föld szaga,
és amit rejt, érték lehet.
Jól lakik az, aki éhes.
Ízes, meleg vargabéles,
kerek kalács, malomostya,
van itt tócsni és pampuska.
Korgó gyomor nem fenyeget.
Mint egy tábor, néhány jurta,
látszik rajta, míves munka.
Megmutatom, ülj le ide,
szívvel rakta, készítette.
Nemez alatt a szeretet.
Hímzett párna, pár száll virág,
ne keresd, mert nem lelsz hibát.
Tarisznya és régi kucsma,
vajh, hogyan élt, aki hordta.
A múltba visz a képzelet.
Nem kell neki a jó tanács,
ha tojást patkol a kovács.
Fazekas és fafaragó,
s mindenféle kirakodó,
látsz tükrös, mézes szíveket.
Hanem aztán pattanj lóra!
Lőj az íjjal vezényszóra,
tiszteleg az íjász mester,
célba találsz nem is egyszer.
Ostor csattan. Filmjelenet.
Készüljünk a mulatságra,
velünk együtt perdülj táncra.
Lesz ma itten lakodalom,
ezért van e sokadalom.
Csattan rigmus, indul menet.
Itt a helyed, le ne maradj,
fogd a kezem, el ne szakadj.
Mutatóban a mátkatál,
ördöglagzi és macskabál.
Kóstolhatsz varázsfőzetet.
Elfáradsz, ha jő az este,
bút, bánatot elfeledve
tüzet rakunk, egy jó nagyot,
irigyeljék a csillagok,
s kik nem felednek, köszönet…
Jeremy Jones: Palócok dicsérete
Mint a hét-nyolc éves palóc legényke,
ki viharként, szőrén üli a lovat,
úgy küldte Isten e maroknyi népre
a legjobb és legszentebb csillagokat.
S e csillagok most ragyognak a fényben,
a legszebb kazár menyecske szemében,
mint pördülő szoknyák, mint perdülő szavak!
Mint mindennek az egyetlen alapja.
Mint a győzhetetlen krisztusi család;
elengedi, de folyton hazahívja
a megtiport népet, meggyötört hazát.
S ölében, a csendes ölelésben
forgunk a csonka Ipolynak vizében,
mint perdülő szoknyák, mint pördülő szavak!
Mint a jó kovász, úgy tart minket egybe
a palóc világ, a palóc akarat,
s szétszórt földünkön jelzőfényként gyújt be
székely, vagy vend, vagy ősmagyar dalokat.
Majd, ha a csillag földre száll az éjben,
új csillag támad Mátránk erdejében!
Mint pördülő szoknyák, mint perdülő szavak!
Hatvan, 2018. május 21.
Ódor Attila:
NAGY SZERETETTEL NEKTEK.
KÜLÖN ÜDV. SZABÓ JANINAK.
PALÓCOK
Duna-Tisza kék-ezüst keretébe,
Magyarokkal jövénk a Kárpátok tövébe.
Otthonunk lész’ Gömör, és Hont,
Kabar szívünk Magyarrá forrt.
Dógos, módos szép lyányaink
Szerte vitték száz tájaink.
Cserhát, Mátra, Bükk lett otthon,
Sok leánynak legény-ostrom.
Híres népek, nagy családok,
Tersánszkyak, Jó Mikszátok,
Hazájukká lett e vidék,
Itt imádta mind Istenét.
Fafaragó, dudás, pásztor,
Nem hal éhen itt a vándor.
Vendégváró s jó nép lettünk,
Rossz lelkektől őrizkedtünk.
Imátságod, veled mondjuk,
Bajjal, vésszel meg nem toldjuk.
Gyere bátran, állj meg nálunk,
vendégünk lész, megkínálunk.
Mátra alján, kies tájon,
Bükk-fennsíkon vízmosáson,
Hogyha jártok erre felénk,
Felvidít majd táncunk s zenénk.
Duna-Tisza kék-ezüst keretébe,
Magyarokkal jövénk a Kárpátok tövébe.
Otthonunk lész’ Gömör, és Hont,
Kabar szívünk Magyarrá forrt.
Kedves Attila! Nagyon köszönjük a verset! Várjuk szeretettel a Palóc Világtalálkozó író-költők táborába!