VII. Palóc Világtalálkozó

VII. Palóc Világtalálkozó a 777. éves Ipolyszécsénykében!

https://www.velemjaro.sk/telepulestar/ipolyszecsenyke

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Palóc Összefogás jegyében ezúttal egy felvidéki település nyerte el a rendezés jogát. Hiszen a Jó Palócok az anyaországon kívül is számos helyen élnek. Úgy érezzük, hogy ezzel a helyszínnel ismét erősíthetjük, hogy határoktól függetlenül összetartozunk. Szeretnénk bemutatni ezt a csodálatos települést.

A Besztercebányai kerületben, a Nagykürtösi járásban fekszik. 1243-ban “terra Zelchan” néven említik először. 1332-ben a pápai tizedjegyzékben szerepel Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt temploma és István nevű papja. Kezdetben a Szécsénkey család birtoka, majd a mohácsi csata után Drégely, majd Litva várához tartozott. Később több nemesi család birtoka, a Baloghyaké, majd a 18. század végén a Lipthayaké. Utóbbiak építtették a ma is álló klasszicista kastélyt. 1715-ben kúria és 3 adózó porta volt a faluban. Az 1800-as években főleg mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak az itt élők.

A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott. 1938 és 1944 között Magyarország része volt. Nevezetességei: Szent Kozma és Damján tiszteletére szentel https://www.velemjaro.sk/telepulestar/ipolyszecsenyke t római katolikus temploma a 13. század végén épült. Mellette egykor gyógyvízű forrás tört fel, melyhez messze földről is elzarándokoltak. Mára a forrás vize elapadt. A templomot 1754-ben barokk stílusban építették át. A Lipthay-kastély a 19. század elején épült klasszicista stílusban. Egykor szép angolparkja volt. A plébánia épülete a 19. század elején készült klasszicista stílusban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük