A palóc nyelv

A palóc nyelvjárás jellemzõi

(a továbbiakban röviden: palóc)

Tulajdonképp a magyar nyelvterület egész északi pereme: a Vág folyótól keletre, a Dunától és a Budapest-Cegléd-Szolnok vonaltól északra esõ területek egészen a Tiszáig e nyelvjárást használják. Ezt a viszonylag nagy földrajzi területet a nyelvjáráskutatók három kisebb egységre osztották fel, a nyugati, a középsõ és a délkeleti palócra. A délkeleti palóc a Jászság és Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli területein fordul elõ, és már átmenetet képez a tiszai nyelvjárástípus felé.

Hangtan

Hangszín: Legmeghatározóbb jegye az illabiális a használata, pl. ablak, bár ez sem jellemzõ a délkeleti területekre. Ennek hosszú párja a labiális hosszú a, pl. apam, haza. Elszórtan nyitódó diftongusokat használ, amelyek többnyire csökkenõ nyomatékúak, pl. uo, üö, ië. A keleti területeken ezek azonban már záródó diftongusokká alakulnak.

Fonémarendszer: A nyugati palóc ë-zõ és í-zõ. A középsõ ë-zõ és e-zõ, tehát 8+8 fonémát használ. A keleti pedig e-zõ, azaz a nyolcadik ë rövid fonéma hiányzik.

Fonémagyakoriság, fonémamegterheltség: Vannak í-zõ és é-zõ területei egyaránt. Sokkal fontosabb viszont, hogy az összes magyarországi nyelvjárás közül talán a legillabiálisabb. A köznyelvben párhuzamosan e-zõ és ö-zõ szavakból a palóc mindig az illabiális változatot használja, pl. fel, seper, cseber. Jelentõs még az illabilális i-zés is, pl. kilsõ, siket, pispek.

Fonémarealizációk, változatok:

Magánhangzók: Sok esetben az ú, û magánhangzók helyett az ó, õ nyíltabb hangok használatosak, pl. tanól, szépõl, gyûrõ. Az a (á) utáni zárt szótag a-ja nem zártabb. De zártabb és rövidebb magánhangzót használ hangsúlytalan helyzetben, pl. mikor a kötõhang a többes szám jele és a tárgyrag közé ékelõdik, pl. hazokot, ablakokot.

Mássalhangzók: Legszembeötlõbb eltérés a köznyelvtõl az ly használata, bár délen és keleten ez már j hangra változik át. Jelentõs még a t, d, l, n hangok palatalizációja i és ü elõtt, pl. gyinnye, alyig, szeretyi. Az intervokális és szóvégi geminálódás is elõfordul, pl. vizess, õszönn, ollyan. Zárt szótagban az l, r, j mássalhangzók elõtti magánhangzó rendszerint nem nyúlik meg, kivéve a délkeleti palócot. A megigekötõ mindig hasonul, pl. mettanal, mehhal, meffog. Az rs hangkapcsolat asszimilálódik, pl. bossó, ossó, nyess.

Alaktan

Toldalékok: A -val,-vel eszközhatározó nem hasonul, pl. borval, kézvel, bocskorval. Rendkívül jellegzetes az egyes szám harmadik személyû birtokos személyrag használata magas hangrendû szavakban, mégpedig az e hang helyett i, pl. szemi. A -nótt,-nëtt,-nõtt,-nól,-nõl,-nyi ragok családi határozórag szerepét töltik be, pl. bírónott ‘bíróéknál’, mestërnëtt ‘tanítóéknál’, Kovácsnól ‘Kovácséktól’, baktërnyi‘bakterékhoz’. A -ból,-bõl,-tól,-tõl,-ról,-rõl helyhatározóragok nyílt, köznyelvi alakja használt, és az utolsó l hangjuk rendszerint nem ejtett. De a déli területeken a ragok magánhangzói zártabbak, pl. -bú,-bû,-tú,-tû,-rú,-rû. Az é eredményhatározó nem illeszkedik és kötõhang nélkül járul a névszóhoz, pl. hamué. Ellenben a -hoz,-hez,-höz határozóragok illeszkednek, az utolsó hangjuk lekopik, és csak két alakjuk (höz) van, pl. kerthe, asztalho. A birtoktöbbséget csak a nyugati palócban jelölik, ahogy kelet felé haladunk már nem, pl. lovatok-lovaitok különbségtétel csak a nyugati palócban fordul elõ. A fõnévi igenév képzõje a -nyi a köznyelvi -ni helyett.

Igeragozás: A nyelvterület egészén a tárgyas igeragozás köznyelvi alakjai használatosak, kivétel a keleti területek, ahol a tárgyas ragozás megváltozik, pl. várja, mongya, tuggya köznyelvvel megegyezõ alak helyett vári, mondi, tudi. A eszik, iszik igék rövid múlt idejû alakjait használják, pl. ett, itt, nyittam. A tárgyas ragozású, többes szám elsõ szeméjû, jelen idejû alakok szintén rendhagyóak, pl. mosuk, vetük. Av tövû igék alapalakja magánhangzós, pl. nõ, lõ, hí, rí.

Szótövek: A tehén-tehenet típusú névszóknál a rövid magánhangzós alapalakok használatosak, pl. vereb, kötel, keves de ez nem érvényes a bogár-bogarat alakú névszókra.

Mondattan

A határozott névelõ egyalakú, a magánhangzóval kezdõdõ szavak elõtt is a, pl. a asztal, a ember. A sok, keves határozatlan számnevek után általában többes számot használnak, pl. sok tyúkok. Gyakran az igei vagy névszói állítmányt sem egyeztetik az alannyal, pl. Faj a labajim, eszt az embereket.

A kérdés

Kálmán Béla a jász nyelvterületet teljes egészében a palóc nyelvjáráshoz sorolja délkeleti palóc néven, amit maga is átmeneti nyelvjárásnak fog fel. Tehát –mivel a palóc részének tartja– szerinte a palóc dominál jobban a kérdéses területen. A gyûjtött anyag alapján azonban fény derül arra, hogy rendkívül sok elem keveredik a tiszai dialektusból is a jász nyelvjárásba. A megvizsgálandó kérdés tehát, jogos-e a Jászságot a palóc nyelvterület részének tekinteni? Vagy esetleg célszerûbb lenne a jászt mondjuk északnyugati tiszainak nevezni? A választ természetesen egy példa megvizsgálása után nem tudom megadni. Az viszont egyértelmûen eldönthetõ, hogy ebben a konkrét, a nagymamám által beszélt dialektusban a palóc vagy a tiszai elemek dominálnak-e.

 

http://www.karinthy.hu/pages/ib/extended/essay/sly/sly.htm

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.