Milyen a palóc ember?

Milyen a palóc ember?

…dolgos, józan gondolkodású, természetes eszű nép. Azt szokták rá mondani: ele­ven, mint a kéneső, pedig hát lassan cselekvő, flegmatikus…a külvilágból nem hat rá sem­mi… A palócok becsületesek, törvénytisztelők. Szeretnek tanácsot kérni, de a ma­guk eszén járnak… Észjárásuk furfangos, okoskodó, e tekintetben nagyon ha­son­lítanak a székelyekhez. A palóc is, mint általában a magyarság, önérzetes egész az arisztokratikusságig: jó módjában rátartó… A palóc családi élete mintaszerű. Er­kölcsi életük is példás…

Sommásan így jellemezte a palócságot az Osztrák–Magyar Monarchia írás­ban és képben c. monumentális munka[1] egyik szerzője. Egy pár évtizeddel ké­sőbbi írás[2] pedig már a helyben maradás, népszaporulat tekintetében hoz pél­dát, hiszen …kevés olyan palóc falu van, mint Mátraverebély, ahol 1200 lé­leknek csak 12 házhelye van. Az ilyen földnélküli faluból aztán nemcsak aratni jár­nak el a la­kosok, hanem messzeföldre sommásnak is. Az asszony sokkal jobban húz a szü­lő­föld­jéhez, mint a férfi. Ezek között nagyon divatba jött az Amerikába va­ló ki­ván­dor­lás, de asszony csak nagyritkán szánja rá magát, hogy az ura után men­jen. Egyke ugyan még nem dívik a palócok között, de a jómód itt is mindinkább kez­di terjeszteni ezt az átkot, ami idáig nem igen fért meg a palóc fehérnép jó, szép er­kölcsi fel­fo­gá­sá­val… A leányok igyekeznek általában 15–16 éves korukban férj­hez menni, mert a 18. évében levő már a legtöbb helyen vénleány s csak kevés olyan hely van, mint Ve­re­bély, ahol 25 éves leánynak sem szégyen lenni. A legények szin­tén besorozásuk előtt há­za­sodnak meg s néha nevetségesen gyerek házaspárok ke­rül­nek össze.

Rusznyák Gyula: Hegyközi palócok c. írása[3] a palócság életmódját már a történeti helyzet és a környezet függvényének szélesebb összefüggésébe hoz­­ta. Szerinte településhelyük megválasztásánál kifejezésre jutott a …sok­­szoros csatavesztés, hajszoltság folytán előállott lelki felőröltség és bi­zony­ta­lan­ság szorongó érzése is, melyben Ázsiában részük volt. Azért is keresték az erdőktől vé­dett hegységalji részeket. Azonban itt sem érezték magukat biztonságban, „to­vább­sod­­ró rohamoktól” tartottak. Önbizalom és biztonságérzet csak akkor tért vissza, mi­­kor már templomaik megépítésére kerülhetett sor, amelyeket a falvak fölött emel­ke­dő dombtetőkre helyezték.

Azonban a tartós biztonságérzet mélyreható – és nem éppen pozitív – vál­­tozásokat hozott a palócság közösségi életében. Rusznyák szerint: …meg­­lazult az összetartozandósági érzés, a törzsek, hadak jelentősége eltűnt és az egyes családok érdekkörére aprózódott a falu. Megindult a primitív társadalmakat jel­lemző szélső individualizációs folyamat, ki-ki elhatárolván magát fizikailag és lel­ki­leg szomszédaitól. Féltve őrizte mindenik jószágát, földjeit és hírnevét, melyen, ha csor­ba esett, megindult az ellenségeskedés a nélkül, hogy a nézeteltérésekben pártatlan íté­lő számításba jöhetett volna. Ki-ki maga intézte dolgait elfogultan és a vég­ki­me­rü­lé­sig. Sőt a palócföldön annyira divatos vérbosszúk egész családokat és nemzedékeket ir­tottak ki. Még a közigazgatás és rendészet megszervezése után is sok ideig ér­tet­le­nül és ellenségesen szálltak szembe a hatalom képviselőjével palóc földön.

Meglepő, hogy ez a helyzet még a XX. század első évtizedeiben is jel­lem­ző volt, hiszen az írás 1940-es megjelenésekor ezt írhatta a szerző: …bi­zony még ma is erősen kirajzolódik a nép gondolkodásmódján. A palócok és a ha­talom viszonyának alakulását jól példázhatják Rusznyák ezen sorai is: …a közigazgatás ma már megfelelő korlátok közé tudja kényszeríteni őket, teljesen vissza­húzódnak a közügyektől és „úgyis az lesz, amit az urak akarnak” jelszóval tel­jes passzivitásba burkolóznak. De azért néha még ma is kirobbannak az in­du­la­tok, különösen a palócföldön oly nagyjelentőségű kántorválasztásoknál. Sokszor tett­le­gességre ragadtatják magukat, vagy valami szabotázsszerű dolgokat eszelnek ki. Nem egy faluban előfordult, hogy tömegesen tértek ki, csak azért, mert nem az ő je­lölt­jük győzött. A palócság pozitív jellemtulajdonságaiból vendégszeretetét, anya­gi lehetőségeit pazarlásig meghaladó vendéglátást (különösen es­kü­vő, búcsú idején) emelte ki a szerző, hiszen …az a nép, mely a legnehezebb em­beri munkát, az aratást kenyéren, zöld uborkán, paprikán, paradicsomon élve nó­ta­szóval végzi, tud dúskálni is, ha „ideje gyün”.

A szécsényi Pintér Sándor[4] A palóczokról című művéből Mikszáth is sze­mezgetett, idézve, hogy a palócok „ötvenegy települést laknak, csak föld­mű­ve­léssel foglalkoznak, más mesterségre nincs hajlamuk.” Ami a demográfiát illeti, a „nagy palóc” a műveiben gyakran alkalmazott jövőbelátást is meg­kí­sér­li, hiszen …a palócok, ez originális népfaj, mely szaporátlanságánál fogva most ki­ve­sző­ben van, egy-két század múlva csak nyoma lesz, hogy volt, most elnyelik a he­gyek, il­letőleg a titok, akik közé be van ékelve, s akik folyton terjeszkednek, úgyhogy né­mely pa­lóc falu már csak a Harmos Statisztikában[5] létezik.[6] Tehát az 1880-ban meg­je­lent írás alapján kb. még hat évtizede lehet a palócságnak a túl­élés­re, de job­ban tesszük, ha ezt a jövendölést az író túlzásai közé so­rol­juk.

Az idézetek, gyakorta szubjektív gondolatok közzététele nem arra szol­gál, hogy a palócság egynéhány kevésbé előnyös tulajdonságára, sőt egé­szé­ben a palóc néplélekre vezessem vissza a megye mai, korántsem szív­de­rítő folyamatait. Viszont a régebbi korok negatív jelenségeinek több­sé­ge – közéleti passzivitás, innovatív gondolatok hiánya, önszerveződés el­ma­radása, egyéni és nem közösségi megoldások, a vezetőktől való tá­vol­ság­tartás – bizony a mával is kapcsolatba hozhatók, bármennyire is ala­kult, módosult az elmúlt évtizedek társadalma.

Demográfia – elvándorlás, erős kölcsönhatások

A születésszámot gyakorta összefüggésbe hozzák egy adott ország, ré­gió gazdasági állapotával, az életminőség alakulásával. Ahol jobbak az élet­kilátások, ott több, ahol bizonytalan vagy éppen kilátástalan a család jö­vője, ott kevesebb gyermek megszületése prognosztizálható, hallhatjuk gya­korta ezt az álláspontot. Ha ez ilyen egyszerű ok-okozati összefüggés len­ne, akkor a legfejlettebb ipari országokban a gyermekszaporulatnak a leg­magasabbnak, a harmadik világ országaiban a legalacsonyabbnak kel­le­ne lennie (szintúgy, mint pl. hazánkban a roma lakosság esetében). Ho­lott a helyzet inkább fordított. Ráadásul a gyermekvállalással kapcsolatos dön­tések szinte titokzatos egyéni elhatározások folyományai, egyértelmű vá­­laszok, biztos receptek a felmerülő „miértekre” aligha adhatók. Egy-egy ország által hozott társadalompolitikai intézkedések sem adhatnak biz­tos megoldást a születésszám növelésére, sőt egyes külföldi példák bi­zo­nyítják, negatív hatással is járhat egy erőteljes külső behatás. Az utóbbi évek javuló hazai gazdasági eredményei sem voltak jelentős érdemi be­fo­lyás­sal a születésszám növekedésére, bár kétségtelen, bizonyos el­moz­du­lás tapasztalható. Viszont ezek hatásait rövidtávon nehéz mérni, az ered­mé­nyek hosszabb időintervallum alatt jelentkezhetnek, ha egyáltalán – mond­ják a szakemberek.

Másrészről, az önmegvalósítást, életélvezetet sikeresen sugalló szlo­ge­nek, az átformált társadalmi közhangulat eleve akadály a gyer­mek­vál­la­lás­ban, hiszen mindezek ellentétesen rezonálnak az állami szándékokkal. Sze­mély szerint könnyebben azonosulok azzal a nézettel, hogy a de­mog­rá­fiai adatok ott alakulhatnak pozitívan, ahol az utódra a család jövőbeni fenn­tartásában, a munkamegosztásban, jövedelemtermelésben eleve épí­te­nek, számítanak. Nem lehet kétséges, a nyugati civilizáció (de az sem egy­ségesen) éppen gazdasági fejlettségénél fogva láthatóan nem szorul ilyen jellegű segítségre, nem úgy, mint a szegényebb országok. Globális te­kintetben, ha ennek az álláspontnak lehet is alapja, de egy-egy országon be­lül ennél árnyaltabb a kép. A kisebb-nagyobb közösségekben már job­ban érvényesülnek a gazdasági, környezeti, kulturális, életmódbeli stb. szem­pontok különbözőségei, így a jelen és a jövő életkilátásai keverednek az átöröklött életfilozófiák, szokások, hagyományok „berögzült” szem­pont­jaival, nézeteivel.

Immár Nógrádra fókuszálva, a kedvezőtlen gazdasági kilátások, a helyi tár­sadalom ellentmondásai, a jövő iránti bizalom hiánya, a kisebb-na­gyobb közösségek pozitív szemléletének, kisugárzásának elmaradása, a szel­lemi javakhoz való hozzáférés korlátai, a nivellálódó kulturális, élet­mód­beli különbözőségek játszhatnak kiemelkedő szerepet az egyének, csa­ládok döntésében, hogy életüket nem gyermekáldással, ill. mégsem szü­lő- ill. lakóhelyükön kívánják berendezni. Ha a születésszám és az el­ván­dorlás okai között a társadalomtudósok tesznek is különbséget, de kér­déskörünk két területét jelképesen összevonhatjuk, hiszen ezekben je­len­tősen több a kapcsolódás, mint az eltérés.

*

Nógrád népességét, demográfiájának alakulását Baráthi Ottó írása ala­po­san körbejárta. Ennek némi kiegészítésére egy tanulmányra hi­vat­ko­zom, ez a jövőt tekintve figyelmeztető előrejelzés[7] a járások né­pes­sé­gé­nek alakulását 2011–2015 időintervallumára mérte. Nógrádban a rétsági és szécsényi járásoknál 15–30%, a balassagyarmati, salgótarjáni, pásztói, bá­tonyterenyei esetében 30% feletti csökkenést prognosztizál, sőt utóbbi ese­tében ez 50% értéket is elérheti (szomorú vigasz, hogy a gönci, tabi, kom­lói, bácsalmási, sátoraljaújhelyi járások is osztozhatnak sorsában). En­nek alapján szinte reménytelennek nevezhetnénk a helyzetet, ráadásul má­gikus megoldások, hogy a megye hogyan tudna kitörni a demográfia-el­vándorlás ördögi köréből, nem adhatók, mert azok külön-külön nem, max. komplex egységében hathatnak.

A következőkben azokra a sarokpontokra kívánok utalni, amelyek ok­ta­tás-kultúra, gazdaság, élettér (életminőség, környezet, lokalitás) szem­pont­já­ból összegezhetők, és amelyek gyermekvállalás/helyben maradás/elvándorlás dön­téseiben motiválhatják vagy éppen kihatásaikkal befolyásolhatják a me­gye polgárait.

A palóczokról – ahogyan eleink látták

Nem vitatható, erőforrásait, gazdasági erejét, egyéb lehetőségeit te­kint­ve Nógrád (bár palócok nem csupán Nógrádban élnek) sohasem tartozott a megyék élvonalába, sőt még kö­zép­me­ző­nyé­be sem. Az okok között nem elhanyagolható a szellemi erőtér, a kul­tu­rális beágyazottság gyengébb foka, a megye jelentős írói, költői, tu­dó­sai, művészei csak árnyalni tudták ezt a negatív helyzetet (itt a kulturális ki­fejezést széles értelemben használom, beleértve a társadalmi, politikai ki­terjesztést is.)

Márpedig számos mai hátrány forrása ezekben (is) keresendő, nem el­fe­lejtve, hogy az önszerveződés, az együttműködés, az ön- és társadalmi ér­dekek érvényesítése, „artikulációja” terén sem jeleskedett a palócság, ez­által a megye. Természetesen ez az általánosítás csak hosszú időtávon és földrajzi meghatározottság nélkül értendő. A részbeni bezártságnak vi­szont igen fontos pozitívuma is volt és van mai is, hogy a palócság meg­őriz­te vallását, hagyományait, mindazt, amire szellemi, erkölcsi téren tá­masz­kodni tud.

A fenti összefüggésből indulva, először is ki kell térni a palócok lel­kü­le­té­re, származására, területi elhelyezkedésére. A mai helyzettel való szem­be­nézéshez mankót kaphatunk, ha a palóc néplélek megismeréséhez, meg­értéséhez kissé hátrébb lépünk, ehhez az előző korok gondolkodói ad­ják a legjobb segítséget.

Forrás: https://palocfold.wordpress.com/?fbclid=IwAR0xi0bIIV_5j6dGA83T3zangD4A1JOalHI3IyxDvEI6DQZe-C3f8WrN5mQ