Kedves Vendégeink!
A színvonalas színpadi előadásokon kívül számos színes programmal, lehetőséggel várjuk még az idelátogatókat.
Nézzék, szemezgessenek ezekből is!
Palóc Ücsörgő – saját pléddel lekucorodva teremtsük meg a közös együttlét hangulatát!
“Kékpántlika” népdal-, népmese-, népzenei- és versmondó versenyünknek a 13.században épült, Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt római katolikus templomot választottuk, mely késő barokk stílusával csodálatosan illeszkedik a környezetbe.
Palóc Virtus – Ónodi Krisztofer tüzes-ostoros előadása a templom oldalán, aztán az angolparkban.
“Íz-lelő” Gasztronómiai fesztivál a Mikszáth színpad helyszínén, a pályán lesz.
Író-olvasó találkozók – Ennek az eseménynek a helyszíne szintén a Madách színpad.
Bemutatók – kézi kovácsolás, nemezelés, kézműves sátor, íjászat, lovagi torna
Palóc Tábor a sportpályán
Palócok Fája és Tiszteletbeli Palócok Fája – templomnál
Táncház és utcabál szombaton este a Varjos zenekarral
Vásári forgatag
Gyermekprogramokban sem lesz hiány, várjuk szeretettel a családokat! Hiszen ha szemünk fényei, a gyermekeink jól érzik magukat, akkor a szülőknek is jól telik a nap.