„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” Wass Albert
Milyen a palóc ember?
Milyen a palóc ember?
…dolgos, józan gondolkodású, természetes eszű nép. Azt szokták rá mondani: eleven, mint a kéneső, pedig hát lassan cselekvő, flegmatikus…a külvilágból nem hat rá semmi… A palócok becsületesek, törvénytisztelők. Szeretnek tanácsot kérni, de a maguk eszén járnak… Észjárásuk furfangos, okoskodó, e tekintetben nagyon hasonlítanak a székelyekhez. A palóc is, mint általában a magyarság, önérzetes egész az arisztokratikusságig: jó módjában rátartó… A palóc családi élete mintaszerű. Erkölcsi életük is példás…
Sommásan így jellemezte a palócságot az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben c. monumentális munka[1] egyik szerzője. Egy pár évtizeddel későbbi írás[2] pedig már a helyben maradás, népszaporulat tekintetében hoz példát, hiszen …kevés olyan palóc falu van, mint Mátraverebély, ahol 1200 léleknek csak 12 házhelye van. Az ilyen földnélküli faluból aztán nemcsak aratni járnak el a lakosok, hanem messzeföldre sommásnak is. Az asszony sokkal jobban húz a szülőföldjéhez, mint a férfi. Ezek között nagyon divatba jött az Amerikába való kivándorlás, de asszony csak nagyritkán szánja rá magát, hogy az ura után menjen. Egyke ugyan még nem dívik a palócok között, de a jómód itt is mindinkább kezdi terjeszteni ezt az átkot, ami idáig nem igen fért meg a palóc fehérnép jó, szép erkölcsi felfogásával… A leányok igyekeznek általában 15–16 éves korukban férjhez menni, mert a 18. évében levő már a legtöbb helyen vénleány s csak kevés olyan hely van, mint Verebély, ahol 25 éves leánynak sem szégyen lenni. A legények szintén besorozásuk előtt házasodnak meg s néha nevetségesen gyerek házaspárok kerülnek össze.
Rusznyák Gyula: Hegyközi palócok c. írása[3] a palócság életmódját már a történeti helyzet és a környezet függvényének szélesebb összefüggésébe hozta. Szerinte településhelyük megválasztásánál kifejezésre jutott a …sokszoros csatavesztés, hajszoltság folytán előállott lelki felőröltség és bizonytalanság szorongó érzése is, melyben Ázsiában részük volt. Azért is keresték az erdőktől védett hegységalji részeket. Azonban itt sem érezték magukat biztonságban, „továbbsodró rohamoktól” tartottak. Önbizalom és biztonságérzet csak akkor tért vissza, mikor már templomaik megépítésére kerülhetett sor, amelyeket a falvak fölött emelkedő dombtetőkre helyezték.
Azonban a tartós biztonságérzet mélyreható – és nem éppen pozitív – változásokat hozott a palócság közösségi életében. Rusznyák szerint: …meglazult az összetartozandósági érzés, a törzsek, hadak jelentősége eltűnt és az egyes családok érdekkörére aprózódott a falu. Megindult a primitív társadalmakat jellemző szélső individualizációs folyamat, ki-ki elhatárolván magát fizikailag és lelkileg szomszédaitól. Féltve őrizte mindenik jószágát, földjeit és hírnevét, melyen, ha csorba esett, megindult az ellenségeskedés a nélkül, hogy a nézeteltérésekben pártatlan ítélő számításba jöhetett volna. Ki-ki maga intézte dolgait elfogultan és a végkimerülésig. Sőt a palócföldön annyira divatos vérbosszúk egész családokat és nemzedékeket irtottak ki. Még a közigazgatás és rendészet megszervezése után is sok ideig értetlenül és ellenségesen szálltak szembe a hatalom képviselőjével palóc földön.
Meglepő, hogy ez a helyzet még a XX. század első évtizedeiben is jellemző volt, hiszen az írás 1940-es megjelenésekor ezt írhatta a szerző: …bizony még ma is erősen kirajzolódik a nép gondolkodásmódján. A palócok és a hatalom viszonyának alakulását jól példázhatják Rusznyák ezen sorai is: …a közigazgatás ma már megfelelő korlátok közé tudja kényszeríteni őket, teljesen visszahúzódnak a közügyektől és „úgyis az lesz, amit az urak akarnak” jelszóval teljes passzivitásba burkolóznak. De azért néha még ma is kirobbannak az indulatok, különösen a palócföldön oly nagyjelentőségű kántorválasztásoknál. Sokszor tettlegességre ragadtatják magukat, vagy valami szabotázsszerű dolgokat eszelnek ki. Nem egy faluban előfordult, hogy tömegesen tértek ki, csak azért, mert nem az ő jelöltjük győzött. A palócság pozitív jellemtulajdonságaiból vendégszeretetét, anyagi lehetőségeit pazarlásig meghaladó vendéglátást (különösen esküvő, búcsú idején) emelte ki a szerző, hiszen …az a nép, mely a legnehezebb emberi munkát, az aratást kenyéren, zöld uborkán, paprikán, paradicsomon élve nótaszóval végzi, tud dúskálni is, ha „ideje gyün”.
A szécsényi Pintér Sándor[4] A palóczokról című művéből Mikszáth is szemezgetett, idézve, hogy a palócok „ötvenegy települést laknak, csak földműveléssel foglalkoznak, más mesterségre nincs hajlamuk.” Ami a demográfiát illeti, a „nagy palóc” a műveiben gyakran alkalmazott jövőbelátást is megkísérli, hiszen …a palócok, ez originális népfaj, mely szaporátlanságánál fogva most kiveszőben van, egy-két század múlva csak nyoma lesz, hogy volt, most elnyelik a hegyek, illetőleg a titok, akik közé be van ékelve, s akik folyton terjeszkednek, úgyhogy némely palóc falu már csak a Harmos Statisztikában[5] létezik.[6] Tehát az 1880-ban megjelent írás alapján kb. még hat évtizede lehet a palócságnak a túlélésre, de jobban tesszük, ha ezt a jövendölést az író túlzásai közé soroljuk.
Az idézetek, gyakorta szubjektív gondolatok közzététele nem arra szolgál, hogy a palócság egynéhány kevésbé előnyös tulajdonságára, sőt egészében a palóc néplélekre vezessem vissza a megye mai, korántsem szívderítő folyamatait. Viszont a régebbi korok negatív jelenségeinek többsége – közéleti passzivitás, innovatív gondolatok hiánya, önszerveződés elmaradása, egyéni és nem közösségi megoldások, a vezetőktől való távolságtartás – bizony a mával is kapcsolatba hozhatók, bármennyire is alakult, módosult az elmúlt évtizedek társadalma.
Demográfia – elvándorlás, erős kölcsönhatások
A születésszámot gyakorta összefüggésbe hozzák egy adott ország, régió gazdasági állapotával, az életminőség alakulásával. Ahol jobbak az életkilátások, ott több, ahol bizonytalan vagy éppen kilátástalan a család jövője, ott kevesebb gyermek megszületése prognosztizálható, hallhatjuk gyakorta ezt az álláspontot. Ha ez ilyen egyszerű ok-okozati összefüggés lenne, akkor a legfejlettebb ipari országokban a gyermekszaporulatnak a legmagasabbnak, a harmadik világ országaiban a legalacsonyabbnak kellene lennie (szintúgy, mint pl. hazánkban a roma lakosság esetében). Holott a helyzet inkább fordított. Ráadásul a gyermekvállalással kapcsolatos döntések szinte titokzatos egyéni elhatározások folyományai, egyértelmű válaszok, biztos receptek a felmerülő „miértekre” aligha adhatók. Egy-egy ország által hozott társadalompolitikai intézkedések sem adhatnak biztos megoldást a születésszám növelésére, sőt egyes külföldi példák bizonyítják, negatív hatással is járhat egy erőteljes külső behatás. Az utóbbi évek javuló hazai gazdasági eredményei sem voltak jelentős érdemi befolyással a születésszám növekedésére, bár kétségtelen, bizonyos elmozdulás tapasztalható. Viszont ezek hatásait rövidtávon nehéz mérni, az eredmények hosszabb időintervallum alatt jelentkezhetnek, ha egyáltalán – mondják a szakemberek.
Másrészről, az önmegvalósítást, életélvezetet sikeresen sugalló szlogenek, az átformált társadalmi közhangulat eleve akadály a gyermekvállalásban, hiszen mindezek ellentétesen rezonálnak az állami szándékokkal. Személy szerint könnyebben azonosulok azzal a nézettel, hogy a demográfiai adatok ott alakulhatnak pozitívan, ahol az utódra a család jövőbeni fenntartásában, a munkamegosztásban, jövedelemtermelésben eleve építenek, számítanak. Nem lehet kétséges, a nyugati civilizáció (de az sem egységesen) éppen gazdasági fejlettségénél fogva láthatóan nem szorul ilyen jellegű segítségre, nem úgy, mint a szegényebb országok. Globális tekintetben, ha ennek az álláspontnak lehet is alapja, de egy-egy országon belül ennél árnyaltabb a kép. A kisebb-nagyobb közösségekben már jobban érvényesülnek a gazdasági, környezeti, kulturális, életmódbeli stb. szempontok különbözőségei, így a jelen és a jövő életkilátásai keverednek az átöröklött életfilozófiák, szokások, hagyományok „berögzült” szempontjaival, nézeteivel.
Immár Nógrádra fókuszálva, a kedvezőtlen gazdasági kilátások, a helyi társadalom ellentmondásai, a jövő iránti bizalom hiánya, a kisebb-nagyobb közösségek pozitív szemléletének, kisugárzásának elmaradása, a szellemi javakhoz való hozzáférés korlátai, a nivellálódó kulturális, életmódbeli különbözőségek játszhatnak kiemelkedő szerepet az egyének, családok döntésében, hogy életüket nem gyermekáldással, ill. mégsem szülő- ill. lakóhelyükön kívánják berendezni. Ha a születésszám és az elvándorlás okai között a társadalomtudósok tesznek is különbséget, de kérdéskörünk két területét jelképesen összevonhatjuk, hiszen ezekben jelentősen több a kapcsolódás, mint az eltérés.
*
Nógrád népességét, demográfiájának alakulását Baráthi Ottó írása alaposan körbejárta. Ennek némi kiegészítésére egy tanulmányra hivatkozom, ez a jövőt tekintve figyelmeztető előrejelzés[7] a járások népességének alakulását 2011–2015 időintervallumára mérte. Nógrádban a rétsági és szécsényi járásoknál 15–30%, a balassagyarmati, salgótarjáni, pásztói, bátonyterenyei esetében 30% feletti csökkenést prognosztizál, sőt utóbbi esetében ez 50% értéket is elérheti (szomorú vigasz, hogy a gönci, tabi, komlói, bácsalmási, sátoraljaújhelyi járások is osztozhatnak sorsában). Ennek alapján szinte reménytelennek nevezhetnénk a helyzetet, ráadásul mágikus megoldások, hogy a megye hogyan tudna kitörni a demográfia-elvándorlás ördögi köréből, nem adhatók, mert azok külön-külön nem, max. komplex egységében hathatnak.
A következőkben azokra a sarokpontokra kívánok utalni, amelyek oktatás-kultúra, gazdaság, élettér (életminőség, környezet, lokalitás) szempontjából összegezhetők, és amelyek gyermekvállalás/helyben maradás/elvándorlás döntéseiben motiválhatják vagy éppen kihatásaikkal befolyásolhatják a megye polgárait.
A palóczokról – ahogyan eleink látták
Nem vitatható, erőforrásait, gazdasági erejét, egyéb lehetőségeit tekintve Nógrád (bár palócok nem csupán Nógrádban élnek) sohasem tartozott a megyék élvonalába, sőt még középmezőnyébe sem. Az okok között nem elhanyagolható a szellemi erőtér, a kulturális beágyazottság gyengébb foka, a megye jelentős írói, költői, tudósai, művészei csak árnyalni tudták ezt a negatív helyzetet (itt a kulturális kifejezést széles értelemben használom, beleértve a társadalmi, politikai kiterjesztést is.)
Márpedig számos mai hátrány forrása ezekben (is) keresendő, nem elfelejtve, hogy az önszerveződés, az együttműködés, az ön- és társadalmi érdekek érvényesítése, „artikulációja” terén sem jeleskedett a palócság, ezáltal a megye. Természetesen ez az általánosítás csak hosszú időtávon és földrajzi meghatározottság nélkül értendő. A részbeni bezártságnak viszont igen fontos pozitívuma is volt és van mai is, hogy a palócság megőrizte vallását, hagyományait, mindazt, amire szellemi, erkölcsi téren támaszkodni tud.
A fenti összefüggésből indulva, először is ki kell térni a palócok lelkületére, származására, területi elhelyezkedésére. A mai helyzettel való szembenézéshez mankót kaphatunk, ha a palóc néplélek megismeréséhez, megértéséhez kissé hátrébb lépünk, ehhez az előző korok gondolkodói adják a legjobb segítséget.